Egy hosszú,idegölő,fárasztó nap után,mikor lehúzol 12 órát,és mindenki téged baszogat,kiülsz a lépcsőre,előveszed a kopott pipád,és rágyújtasz.Mellé egy kis sör,vagy bor.Nem sok,csak annyi,hogy legyen mit kortyolni.
Ilyenkor aztán a létező legtöbb bölcsességel és nyugalommal,olyan eszméletlen igazságok fogalmazódnak meg benned,öltenek alakot,foszlanak szét és úsznak el,hogy magad is meglepődsz.
Pedig csak a füst az oka.
Az a kékes amorf valami.Ami él.Meg nem is.Lényeg,hogy önálló akarata van és nehezebb befolyásolni,mint hinnéd.
Károsnak káros.Sokminden az.De van egy tulajdonsága,ami más dolgok fölé emeli.
Ahogy keresztüljárja a tested,megtisztít.Magával húzza a stresszt,fáradtságot,haragot,félelmet,könnyeket.Megújít.Helyrerak.
Az hogy eközben,rövid időre tiéd a világ összes bölcsessége,szintén a füstnek köszönhető.
De a füst csak hoz és visz,megkötni nem tud.Ha nem kapod el a lényeget.Száll tovább alaktalanul,ki az ablakon.
Pamacsokban vagy karikákban.
