Medzsik blogja

Furcsa.
Most visszatekintve,elrohant az idő.Annyi minden történt,annyi dolog lezajlott.És egy szemvillanásba tudom sűríteni az egészet.
Megélni a dolgokat sok idő,emlékezni rájuk, újraélni már a pillanat töredéke.
Kimennék a teraszra,de félek,hogy odafagyok a korláthoz.Pedig nem is olyan rég,még odakint élveztem,ahogy a hűvös szellő ezer ujjával végigsimogat.
Most már korán sötétedik,a város is más lett,téli álmot alszik.
Az emberek fázósan összehúzzák magukat,a kedvük sem az igazi.
Vagy csak én volnék ilyen?
Már nem is tudom...
Azt sem,miért gondolkodom ilyeneken.
Csak nem tudom lefoglalni magam,egyedül vagyok.Gondolom ez az ok.
De én választottam ezt,nem hibáztathatok érte senkit.
A kirakós egy darabja még mindig hiányzik,a pont az i-ről,a záróakkord.
Az ami egésszé tesz,ami újraindít,ami lendületbe hoz.
De hol van?Mi az?
Keresem az utcán,az emberek arcában,érintésekben,csókban, ölelésben,mosolyban,zenében,filmben,írásban.
De egyik sem az igazi.
Rá kell jönnöm.
Nem állhatok meg.
De minden annyira furcsa.
A kapcsolatom bizonyos emberekkel,a hozzájuk való viszonyulásom.
És persze én.Én vagyok mindközt a legfurcsább.

...

Éjszaka az utcán kóborlok és válaszokat keresek,felülök az ágyamban és az ablakon kibámulva kutatom a miérteket,hátradőlve a plafonról próbálom leolvasni az okokat.
És ekkor eszmélek fel.
Valaki ül az ablakpárkányomon.Egy fekete öregember.Ősz hajjal,rövid szakállal,barátságos és bizalomgerjesztő mosollyal.Elegáns,fekete frakkban,fején cilinderrel mosolyog felém.
Földöntúli az egész,a mosoly,az öreg,vagy az,ami árad belőle.De végtelenül ellazít és megnyugtat.Majd nemes egyszerűséggel annyit kérdez:
-Miért keresel válaszokat,mikor a kérdéseket sem tudod?Mindent a maga idejében,fiam...
Majd lehuppan a párkányról,megigazítja ruháját és kisétál az ajtómon.
Magam elé bámulok,az öreg szavait morogva.Utánaugrok,hogy kifaggassam.
De a folyosó kihalt,senki semerre.
Eltűnődve csukom be az ajtót.Nem az öreg ittvolta érdekel,az valahogy természetesnek hat.Nem.Amit mondott...
Bingó!
Nincs kérdés.Hát ez az.Ezért van minden.
Még én sem tudom,mit akarok.Mit keresek.
Addig mindegy.Hátradőlök és behunyom a szemem.
"Mindent a maga idejében..."
Akkor még ráérek...