Jégfarkas
Figyel engem,szürkéskék szempár követ.
Már előttem is itt volt,a jégszívű Öreg.
Óvatosan lépked,majd lassan mögém kerül,
Támadni készül,minden izma megfeszül.
Hosszú csatát vívunk,jégfoga csontomba harap,
Fülembe ordít,hangjában düh,félelem,harag.
A viadal csak színjáték,nem a húsomra vágyik,
addig nem nyugszik,míg belsőmig el nem mászik.
Szívem széttépné,érzelmeimen csócsálna,
Majd odébbálna csendben,jeges farkát csóválva.
A bestia nem húson él,számára más az étek,
Éhségét nem csillapítja más,csak a lélek.
Elgyengülök lassan,a dög széttépi a testem,
Szabad utat kap hát,hogy lelkemből ehessen.
Lelassul,nem érti,a fenevad tétovázik.
Hiába jégből van,idebent még ő is fázik.
Lelkem fagyott,szívem épp hogy meg-meg dobban,
A Jégfarkas elhal,majd szilánkokra robban,
Így jár hát az,ki eljut szívemig,ki belsőm meglátja,
Hiszen lelkemben egy másik,erősebb farkas várja.
Csak hogy legyen versem is...
Ha az kell a jónépnek...
